kajla

Ma megint megfejtettem, hogy a kivül csillogó emberek nagy része miért rohad belülről? Az elnyomott emberekben valamiért az a dac él, hogy a külvilágot csapják be, ha erősnek mutatják magukat a legnagyobb gubancban is. Ez így ebben a formában nem igaz. Ezek az emberek elbújnak és megfutamodnak. Belülről egyre inkább elrothadnak és a problémájuk nem oldódik meg, csak több ellenséget szereznek. Nem a külvilágot csapják be, hanem magukat. Maguknak hazudnak és hazugságokat szülnek. Olyan embereket bántanak, akik ismerik őket és így is szeretik, csak ezt nem tudják elviselni. Az kell nekik, hogy az újonan jött "barátok" elhigyjék, hogy őket mindenki eddig csak becsapta. Annyira üres az életük, hogy csak szánalommal tudják felkelteni más emberek érdeklődését, majd a nagy hangjukkal és ellenséges viselkedésükkel megfélemlítik a környezetüket. Ők csak így uralkodhatnak és képzelhetik, hogy az életük irányítását a kezükben tartják. Majd újra és újra elvesztik az újonan szerzett ismerősöket, akikkel a szánalommal megszeretteték magukat, majd megfélemlítették őket, majd elmenekültek ebből az ismeretségből. Ők állítják, hogy mindíg és mindenkinek tiszta szívből segítettek és elárulták őket. Pedig ezek az emberek mindíg érdekből cselekednek. Kivül ragyognak, de belül rohadnak.
Nem tudom, hogy én is sajnáljam őket, vagy vessem meg?
Gyűlölöm a hazugságot! A hazugság nem más, mint erősnek látszó emberek megfutamodása, vagy illúziókeltése. Kimegy a divatból az őszinteség, csak a felületes ismeretség marad.