kajla

Kedves Blogom!

Hűtlen gazdád vagyok tudom, de sajnos sok a teendőm, amit kicsit sem bánok! Már nem vagyok az a Fiatal tinibugi, aki mást se csinál, csak elötted ül és kommentelget. Most más feladataim vannak. Egy kis összefoglalót csak írok, hogy megmaradjon nekem a későbbiekre :)
Tehát tavaly május óta, ami történt:
Volt egy csodálatos terhességem, mely egy pillanatig sem gátolt a nyári lubickolásban vagy kirándulásban. Rengeteget voltunk a Balcsin ahol sok sok új barátunk is lett és írtó jól éreztük magunkat.
Drágámmal imádjuk egymást továbbra is :))
Viszont egy csodálatos együtt töltött hétvégi kiruccanáson elvesztettem az Apukámat :( Sajnos az infarktus nem kímélte. Iszonyatosan hiányzik :(((
2012. októberében megszületett az Én édes csodaszép pici lányom! Tele energiával, csodával. Minden vele töltött pillanat maga a mámor :) Az élet összehozott újra egy régi baráttal, aki időközben családot alapított és képes volt ugyanaznap szülni, mint Én :))))
Drágám elvált (engem még nem vett el ).
Kb ennyi :)))
Sajnos nem tudok tovább írni, mert Hercegnő felébredt. Majd jövök :))

január óta sok minden történt. Jó is rossz is. február 14-én kiderült kisbabánk lesz. Most kiderült nem vagyok jó semmiben. Depi blog

Elhatároztam, hogy az eseményeket, mik megtörténnek velem akkor és ott lejegyzetelem, vagy vázlatozom hogy mikor nagy ritkán jövök írni, akkor egy szép egészet alkosson. Hát nem jött össze :))))
Természetesen most ülök, mint tök a fűben és azon gondolkodom hol is kezdjem :)

Élmények:
Szivecskémmel az év végét egy már-már hagyománynak számított Londoni látogatással koronáztuk meg. Továbbra is az a véleményem, hogy bár drága város, mégis az egyik legcsodálatosabb hely a föld kerekén. Természetesen leküzdhetetlen félelmem a repülők iránt most sem változott, de mikor már ott voltunk fent, akkor már (igaz rettegéssel) bámultam ki az ablakon és csodáltam az egybefüggő felhőtakarót, ami a gépünk alatt egy nagy paplanként húzódott. Ezt a takarót, csak magasabb hegyek csúcsai törték át, ami feledhetetlen látványt nyújtott. Mikor közeledtünk Anglia felé a felhők szépen elkezdtek felszakadozni,így a puzzle szerűen művelt földek látványa kápráztatott el. Azért meg kell mondjam a legcsodásabb az volt, mikor a gépünk kereke végre szilárd talajhoz ért és megálltunk. Tudtuk, hogy az 5 nap a sétáról fog szólni, de nem hittük, hogy az első komolyabb távot a reptéren kell megtennünk. A magyar gép a kapuk utolsójánál állt meg, ami a tábla szerint a kijáratig több mint 1 km kutyagolást jelentett. Persze jó magyar szokás szerint az emberek furakodtak, lökdösődtek. Zseniális megvilágosodásunk a hosszú séta után az volt, hogy így nem kell a csomagkiadó szalagnál ácsorognunk 1 órát, mert míg mi koptattuk a lábainkat, addig a jó munkások kiszedték a csomagjainkat (nem akarom tudni milyen brutális technikával, de erről majd a végén...). Persze nem volt szerencsénk, mert a mi bőröndünk váratott magára. Mikor a cuccunkat is megkaparintottuk, akkor vettük az irányt a vonat felé, ami hőn áhított úticélunkhoz repít. Hamar jött is a vonat, amire felpattantunk, hisz minden közlekedéssel és látványossággal kapcsolatos jegyünket lefoglaltuk jó előre neten. Persze, csak az 5 napos utunk végén derült ki, hogy első nap rossz vonatra szálltunk, de ez nem volt baj, mert ugyan oda jutottunk. Végre befutottunk Victoria station végállomásra, ami nem kevés izgalommal és sietséggel töltött el, hisz akkor már Londonban vagyunk végre és nem mellesleg 5 órája nem gyújtottam rá :))) Első utam tehát egy dohányzásra kijelölt helyre vezetett. Miután jól megérdemelt cigimet elszívtam nekiiramodtunk elfoglalni szállásunkat. Szerencsénk volt, mert jó közlekedés vezetett a Tavistock hotelhez, ami Kedvesem kiszemelt és megrögzött elképzelése folytán lett lefoglalva.A szállást ideje korán el is foglalhattuk, így lepakoltunk, szusszantunk és indultunk is. Napi 20-25km-et sétáltunk, ami a lábam kapacitását nézve túúúúl sok(k), de nem bánom :))) Voltunk a London Eye-n a Madame Tussau-ba, a London Dungeon-ben, a londoni Towerben, és persze a Buckingham-palot előtt is és még rengeteg helyen.
Etettünk mókusokat, kacsákat, ludakat a Green és a Hyde parkban. Kihagyhatatlan uticélunk volt a Lilly White áruház is és a kedvenc kis tea boltom. Sétáltunk az Oxfort streeten és a New Oxfort streeten is És ettünk pirított cukormázas mogyorót a Tower Bridge-n. Pihenőhelyként pedig a Starbucks-ot választottuk, ahol eszméletlen hibiszkusz teát ittam. Jártunk olyan helyeken, ahol turisták nem nagyon járnak és olyanon is, ahol csak ők járnak :))) Voltunk London híres piacnegyedében Camden Town-ban, ahol felkutattam azt a kesztyűt, amiből itthon utána egy egész sorozatot vettem :)) Írtó csini :))) És láttunk ám rókát is karnyújtásnyi távolságra London belvárosában (ami tele van kis parkokkal) és nagy örömömre hagyta magát fotózni. Ott nincs veszett róka, így félni valóm sem volt
A hyde parkban valamiféle vurstli szerű össznépi mulatság volt, beszélő fával és hullámvasúttal, elvarázsolt kastéllyal és millió emberrel. A vicces az volt, hogy bár rengetegen voltak mégsem volt lökdösődés és vita és összesen 2 Bobbyt láttam szolgálatban, akiket megölt az unalom a semmittevésben, mert nem kellett rendet tenniük :))Én aki gyűlölöm a tömeget, ott mégis mámorosan korzóztam a hömpölygő ember folyam között. A fények, a díszítések újra és újra visszahozzák bennem az itthon már kiveszett karácsonyi hangulatot. Szerencsénkre megint csodálatos időt fogtunk ki. December elején pulóverben és napsütésben sétálgattunk (maratont).
Utolsó elötti napon barátnőm is csatlakozott hozzánk, aki egy Angliai kis városkában találta meg számításait. Mi mint rutinos idegenvezetők mutattuk meg neki London egy részét. Nagyon jól éreztük magunkat, csak sajnos gyorsan eltelt. Utolsó napon indulás előtt pedig Kedvesemmel betértünk egy ékszerüzletbe, ahol megkaptam az eljegyzési gyűrűmet :)))) Happy, Boldogság, szerelem :))) Már nem olyan vidáman elindultunk újra a Victoria állomás felé és próbáltuk magunkba szívni London csodáját, hogy kitartson bennünk jó sokáig. A szemünkkel és a fényképezőinkkel memorizáltunk minden kis szösszenetet, mint ha félnénk, hogy ez a csoda eltűnik. Búcsút vettünk Londontól és végül barátnőmtől is és felszálltunk, az akkor már jó vonatra. Csendesen szemléltük a vonat mellett elsuhanó jellegzetes tégla épületeket, a zöld réteket, a fákat és nem örültünk, hogy ezt itt kell hagyjuk. A reptéren csendesen csattogtunk végig (majd persze összevesztünk.). Mikor végre kiírták a gépünk indulását, akkor konstatáltuk újabb apatikus arckifejezéssel, hogy bizony megint az utolsó kapuk egyike a mienk és megint le kell küzdjük azt az 1 km-ert. Ott a beengedő kapu előtt üvegfal választ el a géptől, ahol a már az elején utalt csomagbepakolás történik. Egy ideig az ablakhoz se lehetett férni, mert az emberek lelkesen bámulták, hogy "jéééé teszik be a csomagot a gépbe", majd szép lassan szabad lett az egész felület, mikor rájöttek, hogy a levegőbe megpörgetett, majd a futószalagra csapott csomag egyike az övék is és a törékeny cuccoknak bizony annyi. Megkezdődött a két és fél órás repülőút, teljes ködben, sötétben és (bocsánat a kifejezésért) magyar mentalitással. Egyre erősödött z érzés, hogy vissza akarunk menni "angolországba". Végre leszálltunk és vártuk a pillanatot, mikor meglátjuk Anyuékat és a kis szeretett kutyusunkat, aki mint kiderült kevésbé örült nekünk, mint mi neki, hisz jól volt tartva és el lett kényeztetve. Az utazás élményeitől mámorosan, a hazatéréstől bánatosan és az utazástól fáradtan hazaértünk és eldőltünk aludni.

Egyetlen dolog tartotta bennünk a lelket, mégpedig, hogy Anyuék karácsonyi ajándéka 2 nap Ausztria volt a mi társaságunkban ))) Mivel karácsonyi ajándék, de karácsonykor csak nem megyünk, így a december 2. hétvégéjét választottuk, tehát szusszanás és újra útra kelünk.
El is jött a hétvége, ahova természetesen imádott kiskutyánk is velünk tarthatott. Csodálatos tájak ismét, ahogy Ausztria határa felé közeledtünk. Távolba mosódott havas hegycsúcs tarkította a látványt. Első utunk a shopping city süd volt, ahogy sok sok más embernek is, de előnyünk velük szemben a korai indulásunk volt, így mire ők jöttek, mi mentünk. Irány Bécs. Meg is érkeztünk és bár a GPS-ünk már a fejünket ütötte, hogy „hülyék itt a cééééél!” Mi azért tettünk még 4 kört, mert nem találtuk a szállodát. Érthető is volt, hogy nem találjuk, hisz csak egy 6 emeletes monstrum volt, aminek a teteje szép zöld betűkkel hirdette, hogy HOTEL ONE WIEN. Mivel fizettünk parkolót is, ami a leírásban úgy szerepelt, hogy a szálloda mellett van, így el is foglaltunk egy helyet, ami tényleg a szálloda mellett (nem sokkal!!!) volt. A liftben feltűnt, hogy ki van írva a nyitva tartás, ami engem aggodalommal töltött el, de Kedvesem megnyugtatott, hogy az az üzleté és a parkolók nem zárnak be (erre még visszatérünk). Szállodába be és kevert angol és német nyelvtudással megkezdődött a foglalásunk ellenőrzése. Egy tanuló lányhoz kerültünk, aki attól is megzavarodott, ha hozzá szóltak. 40 perc keveredés után átvehettük az ajtókat nyitó kártyákat. A szokásos menettel, szobába fel, lepakol, szobát csodál, indul. Bevettük Bécs híres utcáit, gyalogoltunk sokat (itt is). Hja indulás elött azért egy welcomme drink (meg még pár). Szóval estig séta, nézelődés, fények, puncs (nem iszunk többet!!) hazavihető bögréből, majd elfáradás, szállásra indulás. Mivel nem akartunk tömegközlekedési eszközre szállni, kiskocsink meg békésen pihent bérelt helyén, így séta. Gps barátunk lelkesen közölte, hogy a cél 2,5 km távolságra van. Szupiii.. a lábaim hevesen ellenkeztek, hisz az éves limitet már London első napján túllépték, de választanom kellett az utcán alvás és a séta haza között így meggyőztem magam, hogy menni kell. Beindultam, mint a fene és diktáltam a tempót a haza úton. A többiek érezték, hogy nem olyan fényes már a jó kedvem mikor minden lépésnél morogtam és csak azt hajtogattam „ne nézelődj, gyere már”. Végre visszaértünk, addigra már Bécs utcái kihaltak és csendesek lettek. Lézengő emberek kis csoportja sétált már csak és az üzletek is zárva voltak. Miután Anyuékkal megbeszéltük a reggeli randi idejét bezuhantunk az ágyba és aludtunk. Szivemnek eszébe jutott, hogy vajon tényleg jó helyre parkoltunk-e és azért induljunk másnap (vasárnap) időben, mert ha mégse a 13 eurós helyre álltunk, akkor sokba fog kerülni a parkolás. A másnapi úti célunk Salzburg volt. Reggel lecsattogtunk reggelizni, majd megbeszéltük, hogy Anyuék szobájában találkozunk és indulunk. Felfelé haladva Kedves mondta, hogy nézzünk ki a sarokba lévő ablakon. Na itt kezdődött a pánik. Oda léptünk és láttuk ott áll egy szép nagy parkolóház. Kezdtük érteni, hogy oda kellett volna parkoljunk, csak nem volt elég nagy ahhoz, hogy észrevegyük, ahogy a szálloda sem (6 emelet!!!). Akkor már tudtuk, hogy nagyon nagyon sokba fog kerülni a parkolás és ehhez még hozzájön a 13 eurós parkolójegy is, amit persze fel se használtunk. Gyors pakolás és indulás összeszedni Anyuékat. Kijelentkeztünk és kilépve az utcára láttuk, hogy Bécs vasárnap kihalt. Üzletek zárva, emberek sehol. Félelmem egyre nőtt, mikor a parkolóház kijárata le volt húzva. A többiek azt mondták, hogy csak akkor nyílik ki, mikor valaki jön kifelé. Nagy titkot árulok el, hogy ez nem így van??? Parkolóház lifthez vezető ajtaja zárva. Csomagok földre, Szivem visszament a szállodába segítségért, míg én minden csengőn, ami az épületen volt becsengettem egy olyan tervvel, hogy ha bárki kijön (főképp portás), akkor 8 év hasznos német nyelvtudását elővéve lelkesen kiabálom majd neki, hogy hilfeee hilfeee és a mondani valóm többi részét elpantomimezem. Hát nem volt szükség erre a nagy tudásra, mert senki nem reagált a csengetésre. Szívem nagyon-nagyon ügyesen és magától teljesen meglepően nyugodtan kezelte a helyzetet és megjelent nem sokkal később 2 rendőrrel. Még szerencse, hogy nem Magyarországon történt a dolog, mert így segítőkész emberekbe botlottunk, ami nem nehéz. Rögtön ment az őrsre a telefon, hogy pár balek turista mekkora hülye volt és már küldték is a kulcsokat. Rendőr bácsik felvették az adatokat, majd egy szép nagy sétára vitték a fél családom, hogy megtalálják az autót, majd a fizetőautomatát és már pikk-pakk szabadok is voltunk és hajtottunk Salzburg felé.
Ezt a helyet mindenkinek látnia kell. Szerintem szebb volt, mint Bécs és hangulatosabb is. Sétáltunk, vásárokat néztünk meg, Mozart udvarba jártunk daloltam a muzsika hangja zenéjét, megkoronázva egy apáca nénivel, aki le akart csapni a kutyámra és elmesélte félig angolul és félig németül, hogy neki egy nagyon kedves barátnője lakik Magyarországon és milyen szép hely és milyen rossz nekünk, mert rossz a gazdasági helyzetünk, majd félig angolul félig németül teljesen sehogy sem elmagyaráztam, hogy kutya nem eladó és örülök, hogy beszélgettünk. Majd elindult útjára, de félúton, csak megpróbálta még egyszer elkunyizni a kutyámat, még kevesebb sikerrel, majd elbúcsúzott és azt hiszem meg is áldott )) A lakatfalra nem került tőlünk lakat, mert egész Salzburgban nem kapni lakatot!!!! Megbeszéltük, hogy vissza megyünk még oda és megnézünk mindent. Már azt is kinéztem, hogy a Von Trepp család házában fogunk megszállni és ott aztán senki nem foghat vissza az énekléstől!!!!!
Elindultunk haza és Szívem nagy bánatára átvettem a kormánykereket. Szegénykém végig kérdezgette, nem vagy álmos? ne vezessek? Ő nem tudta, hogy az az 500 km meg se kottyan, főleg, hogy én beiktattam néhány dohányzós, nyújtózós kiállást is Apukám és magam nagy örömére. Éjjel békében és jó hangulatban haza értünk és bedőltünk az ágyba.
A december utazásai csodásra sikerültek, ezek örök emlékek, melyet nem tudnak elvenni, leadóztatni, megbüntetni. Ez csak a miénk és nem lehet államosítani sem ))
Kicsit hosszúra sikeredet, de igérem a további dolgokat rövidebben írom le és majd fényképeket is tűzdelek be. Remélem legalább rajtam kívül egy ember élvezte a bejegyzést :DDD

Rég jártam erre. Rég volt mondani valóm olyan, amit itt megoszthatnék. Most mégis úgy gondolom az egyetlen hely, ahol ha írok akkor jó helyre teszem.
Ma egy régi kedves ismerősöm tán barátnőm kislányának adatlapján jártam. Rég tettem, mert nincs időm követni az eseményeket. Gondoltam rákeresek az édesanyjára, hogy megtudjam mi van vele. Nem tudom miért nem a blogjára jöttem fel. Talán mert Én is szökő évente egyszer járok már itt. Beírtam a google-ba a nevét és mindenütt a gyertyaláng.hu jött ki. Még akkor sem kezdtem el aggódni, mert gondoltam mindíg becsülettel gyújtotta a testvéréért a gyertyákat. Mégis rákattintottam egyre és, mint a hideg zuhany, a bénulás. Érte gyújtottak gyertyát (rengeteget). Egy pillanatra megtorpantam, majd gondoltam valaki rossz tréfát űz, vagy nem is róla van szó. Olvastam olvastam és a cím egyezett, de képtelenségnek éreztem. Lázasan kutattam a netet és mindenütt ez jött ki. Nem rossz tréfa, hanem tények.
Engedjétek meg, hogy meséljek, hogy felidézzem ismeretségünket. Hogy bár kétlem, hogy valaki nem ismerte és tudom sokan sokkal jobban ismerték, de elmondjam nektek ki is Ő és Én hogy ismertem.

Fergie! Most Tőled búcsúzom :(

A kezdetektől:

22 éves voltam, mikor megismertelek. Ennek már 8 éve.
Akkor kötötték be nálunk a netet, ami újdonság volt számomra és kezelni se tudtam, csak játékokat kerestem rajta. Valahogy jójáték, hu-ra tévedtem. Magam se értem hogyan. A sok játék közül én pool9-re tévedtem be és mikor felfedeztem, hogy van chat is, akkor elkezdtem olvasgatni. Írtó vicces társaság gyűlt össze Whinetoo (késöbb Winyi) nevét hallva most biztos mosolyogsz. Igen Ő vitt bele téged a "rosszba" :) Vele játszottál,akkor ismertelek meg Csincsi74-ként. Te szerényen csendben, míg Ő csak mondta mondta a magáét a chat-ben, majd mikor meguntad, hogy lassú a játék, beírtál Te is. Winyit rögtön levetted a lábáról. Persze tudjuk Őt nem volt nehéz :))) Elég volt, ha nő vagy! De Te sokkal jobban hatottál rá :)Szinte hallom, ahogy most kacagsz :) Végül már Te is aktív résztvevője voltál a szócsatáinknak :) Minden este összegyűltünk jójátékon és nevettünk egész éjjel :)Emlékszem a férjed dühöngött is emiatt rengeteget. Szép kis társaság alakult ki. Ahogy az lenni szokott jött az msn cím csere, majd a telefonszámok. Sms-eztünk, ha valaki nem jelent meg este. Winyi közös kedvencünk volt, ami elég kemény rivalizálást eredményezett. Egyszer össze is kaptunk elég csúnyán emiatt. Nem jöttél és nem beszéltél. Borzalmas időszak volt. MAjd sajnos Winyit elvesztettük, majd ez ismét összekovácsolt. Akkor már ide csábítottál blogolra. Mindíg olvastalak itt, TE is engem. Volt aztán itt is egy félreértésből adódott vita, de a barátság nyert. Végül itt maradtunk, mert kis társaságunk széthullott játékon. Sokat beszéltünk msn-en és telefonon. Mindíg olyan megnyugtatóan optimista voltál, pedig tele voltál válaszutakkal, Sokszor menekültél a munkádba, pedig mondtuk, hogy pihenned kéne. Csengét is megmutattad sokszor és beszélhettem is vele :) Tündér kis fürtöske volt és most meg egy elkápráztató kis hölgy :) Emlékszel mennyit könyörögtem egy képért, hogy megnézhessem hogy nézel ki???? Sose felejtem... mindíg azt mondtad nincs fényképeződ :D Amikor mondtam fotózz a mobillal, akkor jött az, hogy nincs kábeled hozzá és szervízben van a telefon :))Végül adtál egy képet hosszú idő után. A kép elmosódott és régi volt. Nehezen kivehető voltál rajta, de még mindíg élesen él bennem. Hányszor, de hányszor beszéltük meg, hogy találkozunk. Sose jött össze :( Emlékszem azt mondtad rossz ómen, ha Te pestre jössz. Egyszer mégis megtetted. Sajnos csak utólag mondtad el, ahogy azt is hogy pont a mi utcánkba robbantatok le :) Nem volt merszed felhívni. Tudom, hogy hezitáltál, de akkor még féltve őrizted a magán szférádat. Sajnos ez csak azután változott meg, miután már nem beszéltünk olyan sűrűn. Hiába kérleltelek mindíg jött ez a pesti mizériád. Emlékszem arra az áprilisra is, mikor (más okból) elhatároztad, hogy mégis útra kelsz. Igazad volt! Rossz ómen ez a pest. Elvesztetted a testvéredet. De TE akkor is másokat vígasztaltál. Csak csenben a világ elöl rejtve engedted meg, hogy kiborulj. Emlékszem, hogy több órát telefonáltunk. Mondtam neked ordíts vagy tombolj, de add ki magadból. Akkor már régóta mondtad, hogy magas a vérnyomásod és, hogy rosszullétek gyötörnek. Hülye orvosok meg azt se tudták mi ez. Sokszor űztél gúnyt az állapotodból és kacagva mondtad elköszönésnél, hogy "reggel azért csörgess meg, biztos élek-e még". Hééééé! Nem ér ez így! Miért??? Miért kellett ennek így lennie???
Ritkultak a beszélgetéseink, hisz nagyrészt lefoglalt a munkád és a családod és nagyrészt mert rengeteg embert ismertél meg itt, akik barátaiddá lettek és imádtak Téged. Meg is értem Őket:) Te pedig mindenkivel tudtál foglalkozni és szeretettel lenni. Rengeteg jóbarátod blogját olvastam el, akik fájdalma a szívembe hasított. Sokak támasza voltál és tudták öszinte barát vagy. Mi eltávolodtunk, de nem mert nem szerettük egymás társaságát, hanem mert más irányba indultunk. Én keveset jártam ide, de mindíg olvastalak, ahogy Te is. Ritkán, de továbbra is beszélgettünk. Nem aggódtam érted, mert tudtam Te is keveset írsz. Én is ritkán jöttem fel ide már. Ha elöbb jövök se tudtam volna mit tenni már. November van és Én csak most tudtam meg ezt a szörnyűsége. Ha akkor tudom meg se mentem volna el a temetésedre!!! Ne vedd sértésnek! Én nem temetlek el, nem búcsúzom el tőled! A mi barátságunk annyi mindent túlélt, hát ezt is túl fogja, mert tudom, csak nem vagy tapintható és hallható, de itt vagy és mosolyogsz rajtunk :) És nevetsz mikor felemlegetem, hogy hogy szivattuk a chat.hu-n az embereket :)) Sőt nem mondom már azt sem, hogy nem vagy hallható! Rég beszéltünk, de hallom a hangod. Vigyázz ránk! És akkor is találkozunk egyszer, ha már ennyi év után sem sikerült összehozzuk. Haragszom, hogy elmentél tőlünk, mert írtóra hiányzol. Már hiába várom a bejegyzésed, amiben úgy írsz hogy Én egy mukkot sem értek és megesz a kíváncsiság. Elmegyünk hozzád Levcsivel. Nyugodj békében Csincsi/Fergie.

"Ne sírj, hogy vége! Örülj, hogy megtörtént. Boldogok az emberek, kik ismerhettek"

Nem jó ez már sehogy!
Nem lett jobb az összeköltözéssel sem. Most az asszony a mindennapi randi partner! CSicseregnek, találkoznak. Tényleg ekkora balek lennék??????? Elegem van! Feltettem egy lapra mindent és rájöttem leütötték ezt az egy lapot.
Nem csinálom tovább

Tudom, tudom! Igértem képePénteken ünnepeltem a xxx születésnapomat. Persze nem is indult volna jól az a nap, ha nem veszek össze Kedvessel :P
Aztán dél körül beállított hozzám a három x szál rózsával, ami megható és csodálatos volt. (persze ezt a képet is felteszem, mármint a virágról... idővel:) )
Megállapítottam, hogy a szülinapom után a vörös rózsa védett növénnyé lett nyílvánítva :S
A hétvégét a szüleimnél töltöttük a vidéki nyaralóban a barátainkkal. Sajnos nem tudott mindenki jönni és sajnos volt akinek másnap korán haza is kellett menni és persze sajnos ott is hajba kaptunk Kedvessel, de jó volt. Egyik nap még kirándultunk is egy nagyot józan pillanatunkban :)))
Hétfőn locsolkodás volt, persze többen kölnivel, kevesebben több vízzel :S
Pénteken 4 órát ültem a fodrásznál, hogy befesse, levágja a hajam, majd kiegyenesítse (Ami a nem egyszerűen sok és dús és puncigöndör nagyon göndör hajamnál nem kis meló), amit hétfőn egy jól irányzott locsolással el is felejthettem. Gyakorlatilag nekem elég, ha ránézek egy pohár vízre és vissza göndörödöm.
Ott volt egy kedves barát is, aki külföldön dolgozik és véletlen pont akkor látogatott haza, aminek nagyon örültünk.
Kedden azaz ma sajnos haza kellett jönni és újból taposni kell a mókuskereket :S
Kicsit csapongva és szétszórtan, de kb ennyi :))))

Az ember mindíg más arcát mutatj. Ha az üzleti partnereivel/vendégeivel, ha a családjával, ha a szerelmével és ha barátokkal tölti az idejét. Mindegyik arc ő de igazán akkor saját maga, ha egyedül van.
Ültem ma a lépcsőn, mert nem volt dolgom, illetve lett volna, de épp nem érdekelt. A szél fújt a fák lombjai suhogtak a gondolataimat nem hallotta senki és az arcomról sem olvastak, mert nem volt ki.
Nem érdekelt ki lát meg vagy ki jön arra. Becsuktam a szemem és csak hallgattam. Olyan volt, mint ha a tenger zúgna és mosná a part kavicsait. Olyan volt, mint ha még ott lennék és csak egyedül lennék. Elképzeltem azt a világot, amit magamnak kívánnék. Ültem egy pokrócon a párom karjában és bámultam a semmiben és csak arra gondoltam mennyire tökéletes minden. Aztán a következő kép az volt, hogy dolgozunk mindketten persze külön külön és csináljuk azt amit amúgy is szeretünk csinálni. Élünk boldogan és szeretetben. Távoli álom.

1000 + 1 éve nem jártam itt. Nem azért, mert nincs mit írnom, hanem mert lusta vagyok leírni.
Utoljára januárban voltam itt. Azóta történt egy s más.
Nem is tudom hol kezdjem.
Voltunk kint február végén Angliába. Nagyon jó volt, többek közt azért is, mert Eastbourne-ban kezdtük az 1 hetes túrát, ahol a barátnőm próbál honosulni :) A szépsége  a helynek többek között az, hogy igazi filmekből ismert angol sorházak vége láthatatlan sora fogad, mindez egy hegy oldalába (szerintem egy naaaaggggyon magas és meredek hegy ám). A vicces, hogy a közlekedés nagyon szuperül megoldott dolog, csak onnan ahol mi voltunk nem indul busz az állomás felé és fordítva. Tehát több átszállással élvezhettük volna a nem bkv minőségű szép piros buszok élményét, mindezt egy a barátnőm által meghatározott mátészalkai nagyságú településen. Tehát maradt a séta jó esetben csak lefele, rossz esetben felfele is :) Kapacitásom a sétát tekintve maximum a házból az autóig való távolságra korlátozódik, amit itt elég erőteljesen meg is éreztem :S A környezet gyönyörű. Mindenütt rendezett parkok, kedves segítőkész emberek és a tengerpart, na meg éjjel a rókák hada akik békésen sétálnak a városba és mégse fél senki, hogy veszett, mert ott ilyen elő sem fordulhat!. Persze lévén, hogy február és Anglia, így viszonylag csapadékos párás időt fogtunk ki, de legalább az itthoni mínuszokkal ellentétben ott pluszok uralkodtak :)
Rengeteget sétáltunk, nevettünk és szerettük egymást. Kivételesen a "párommal" se veszekedtünk, tehát jó volt. Sajnos nem volt túl sok időnk, mert kedden már csak éjjelre értünk oda, ami ugye jelentette azt, hogy az otthoni iszogatást leszámítva nem maradt idő és lehetőség másra. Viszont szerdát és csütörtököt végig túráztuk :) Eastbourne-tól nem messze található a Seven Sisters, aminek érdekessége, hogy egy 4 mészkő hegyből álló vonulat, ami csodaszép, hisz a teteje szépen rendezett füves kiránduló rész az oldala pedig hófehér mészkő, meredeken a tengerbe  nyúlva. Csodaszép, csak mint említettem a lábaim 100 méterre vannak kalibrálva ez pedig kb 6 mérföld volt :) Sajnos ismét jött egy párás, csapadékos idő, ami ugye párosult a tenger sós párájával, amit én 2 cigi és 3 légszomjas harácsolásom között nyeltem szépen torokra :))) A seven sisters lábánál egy mindent felülmúló látvány fogadott. A filmekből ismert tengerben ücsörgő világítótorony a megszokott piros-fehér csíkozattal ott volt előttünk :) (Teszek majd fel képeket,de már csoda, hogy a bejegyzést elkezdtem :) ) Kávéztunk a tengerparton és végül megkegyelmezett a sors, mert taxival mentünk vissza ideiglenes otthonunkba. Utolsó esténket pedig egy hagyományos pub-ozással zártuk, ahol élőzenét játszott pár lelkes és kedves fiatal srác. Iszonyat jó volt, mikor a hegedűs a háztetőn című darab egyik jól ismert zenéje is felcsendült, amire persze mi Hofi átdolgozását kezdtük torkunk szakadtából (na azért annál halkabban) énekelni. A zenész srácot barátnőm megkérte, hogy játszák el nekünk még egyszer ezt a számot, de sajnos nekik addigra már le kellett kapcsolódniuk az erősítőkről, viszont a srác elkapta a harmonikáját és ráhúzott nekünk a nótára :) CSAK NEKÜNK!!!! Majd a végén erős akcentussal ugyan, de azt mondta, hogy köszönöm szépen:) Isteni este volt.
Másnap eljött a búcsú ideje Eastbourne-tól és Drága barátnőmtől, hogy újabb kalandba vessük bele magunkat az imádott Londonba.
Már a vonaton mondtam kedvesnek, hogy sajna de lázasodom és ez nálam azért nagy tragédia, mert 40°-nál kezdődik, ami ugye elég erős bőr és ízület fájdalommal jár és erőteljes legyengüléssel. Persze ő rögtön megállapította, hogy semmi bajom. A szállásunkra érve kipakoltam az otthonról hozott mini gyógyszertáramat, amit valami Isteni sugallatra pakoltam el lázmérővel kiegészítve. A vonaton való panaszomtól számítva nem egész 1 órával már a 38° -ot bőven túllépve (na ebből a mondatból hogy jövök ki? )állt a hőmérsékletem. Na de az ember, ha idegenben van, akkor nem szeretné az ágyat nyomni, így ellenkezve Kedves akaratával nyakunkba vettük a várost. Sajnos ez azt eredményezte, hogy estére kicsit ugyan, de túlléptem a bűvös 40°-ot és párosult egy fulladásos köhögő rohammal, ami egy idő után átment egy nem túl randi köhögéses öklendezésbe is. Rettentő nagy szenvedésemben megállapítottam, hogy a köhögő roham összeköttetésben van a szemhéjammal, ugyanis ahogy lecsuktam a szemem, hogy elaludjak máris aktiválta magát a fuldoklás. Innentől kezdve az elkövetkező 3 éjszakán az alvásom jó esetben és persze nem összefüggően(!) elérte a maximális 1 óra/éjszakát. Természetesen nem szegte kedvem a dolog és mentünk bevásárló utcáról bevásárló utcára, Big Ben-től a Tower-ig, ültünk buszon, sétáltunk hídon, fényképeztünk lépésenként :) Összegezve ez is Isteni volt. Ültünk a London Duck Tours-on, ami ugye egy városnéző busz, ami egy hirtelen ötlettől vezérelve bemegy a Temze-be, ami okot adott arra, hogy minden szabályt áthágva az ujjamat beledugjam életembe először a Temze vizébe :))))) Hát pont olyan vizes volt, mint a Duna és még a színe is hajazott rá :)))) Mentünk a London eye-re és megnéztük Sherlock Holmes múzeumát is. Mindenütt kedves és barátságos emberekkel találkoztunk, látszólag a munkájukat is imádták és igen bizony a turistákkal is nagyon jól bántak, mert ott van egy olyan szokás, hogy a fizetésedet a munkádért kapod és, ha nincsenek emberek, akkor megszűnik a munkád is és nem lesz pénzed sem. Tehát nem Magyarország, ahol tök mindegy, hogy nyitásra vagy zárásra, vagy köztes időpontba mész-e be a vásárlóktól mentes ám, de kicsit sem vevő barátboltokba, ahol személyes sértésnek veszik, hogy netán lehet hogy vásárolnál, miközben az undok arcú eladó épp eszik, iszik, telefonál. Összehasonlíthatatlan mentalitás. A vásárló utcák, amik nem túl rövidek és keskenynek nem mondhatók, mindig tömve vannak vásárlókkal (és tényleg vásárolnak), amik elenyésző része áll turistákból. Sokkal élhetőbb hely, mint mi kis országunk valaha is lesz. Az erőteljesen kívül lévő külvárosi része sokkal rendezettebb és tisztán tartottabb, mint a mi belvárosunk. Londonban voltunk a Hyde parkban, ami sok-sok filmben feltűnik és meglepő módon ott is rend volt. Sehol egy eldobott szemét, a kutyások összeszedik az állat piszkát. A park közepén egy kis tó, ahol mindenféle vízi madár lakik teljesen nyitottan a parkban sétáló emberek mellett és senkinek nem jut eszébe a madarakat kavicsokkal dobálni, vagy üldözni.
A galambok, ha kinyújtod a kezed rászállnak és békésen ücsörögnek, (majd egyszer csak azt látod, hogy a környék összes galambja megindul a kezed felé, hogy biza ők is most felcsüccsennek, ami nem egy bíztató látvány, így azt a párat is próbálod lerázni, míg a raj oda nem ér :))) A szürke mókusok úgy szaladgálnak az emberek között, mint ha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne és hozzá teszem ez ott az is, mert őket sem bántja egy idegbeteg szülő okos porontya sem és így nincs mitől tartaniuk.  Vannak félőskébb egyedek, akik óvatosan közel merészkednek, ha hívod őket, majd a másodperc töredéke alatt ellenőrzik, hogy van-e kaja a kezedbe, ha van elveszi és elfut, ha nincs akkor azért fut el. Vannak olyanok is, akik ennél bátrabbak. Először óvatosságot imitálnak, majd ha kapott ételt és meg is ette, vagy eldugta, akkor már minden pofátlanságát elővéve felszalad a lábon és kiveszi a kézből a kaját. Nekem még a zsebembe is bekukkantott. Persze mi mivel etetjük őket? Pisztáciával :)))) Bár kiderült a mogyorót tényleg nem csak hagyományból fogyasztják, hanem náluk üti a pisztáciát :))
Néztünk őrségváltást is a palotánál, ami megint csak elkeserítő felfedezésre juttatott kis hazámat illetően. Temérdek ember volt kint, de nem vezényelték oda a készenléti őrezredet is, hanem pár lovas és gyalogos rendőr kegyetlen rendet tartva ácsorgott ott. Nem dobálták őket macskakővel, sőőőőt! gyakorlatilag a rendőrnek nem tetszett, ahol egy nő állt és kérdés nélkül rántotta ki a tömegből és helyezte át máshova. Nem kérdezett a nő, nem háborgott, hanem elfoglalta új helyét és boldog volt.
Egy szónak is 100 a vége. Csodálatos 1 hét volt még betegen is. Viszont wizz air-rel ne utazzatok. Borzalmas és felháborító embereket alkalmaznak és minden kisebb problémát alaphangon 10000-ért orvosolnak egy flegma kioktatással. Az oda és vissza úton is sok problémába ütköztünk, bár a légi utaskísérők tündériek voltak.

2. Rész Itthon

Haza érve megkezdtem 1 hónapos betegség letöltendőmet.
Sajnos hiába voltam eddigi orvos ellenes hozzáállásommal szemben most lelkes és mentem el dokihoz, a betegségem nagyon hosszúra sikeredett.
Valószínűleg nem ártott volna kifeküdjem, de a; nem bírok feküdni, b; 1 hét zárva tartás után nem írhatom ki, hogy beteg vagyok, c; amúgy is hozzá szoktam az eddigi max 5 órás alvásigényem mellett az 1, de max 2 órás alváshoz,így életbe lép az a; pont.
Tehát kaptam antibiotikumot és köptetőt. A hangom kb a haza érkezésünk utáni nap ment el és nem is jött vissza sokáig és a repülőn beszerzett füldugulásom is kitartott pár hétig. Mikor már nem bírtam a hang nélküliséget (kicsit beszédes lélek vagyok) és idegrohamot kaptam a köhögéstől, akkor megérkezett a torokfájás is. Doktorátus nélkül állapítottam meg, hogy nem hatott az antibiotikum. 2 hét elteltével és több angliában beszerzett és itthon is levadászott csoda gyógyszer és ősi módszer bevetése után ismét az orvost kellett válasszam. Elzavart gégszetre, ahol végre diagnosztizálták a problémámat. Arcüreg gyulladás. Remek. Felírt a Doki néni antibiotikumot újra, ami 3 szemből állt és állítása szerint is bivaly erős. Megesküdött nekem, hogy ez bizony most hatni fo. 2 nap múlva már nem csak suttogva tudtam keresztapa szerepében tetszelegni, hanem rekedten és nem túl nőiesen ugyan, de újra tudtam beszélni. Így 1 hónap folyamatos betegség után, már halványan ugyan, de látom az alagút végén a fényt :))) Pihenni persze azóta se tudtam, főként mert a hétvégén Kedvesnek a barátai jöttek vendégeskedni, ami temérdek kaja elkészítését jelentette, amihez még kicsikém hozzádobott egy "készíts krémest" kívánságot is. Így 10 óra munka és 2 óra bevásárlás után már est nekiveselkedtem az előkészítésnek, ami belecsúszott az éjszakába és reggel korán folytatódott, hogy a délutáni és éjszakába nyúló bulira minden tökéletes legyen! Büszkén jelntem! Az lett :D
Most hulla fáradt vagyok, mert ma meg takarítani kellett a buli utáni romokat :) Így hajnal 1-kor kezdem érezni, hogy az alvás jó, de mégis kirúg az ágy majd 7-kor. De hős vagyok, mert bizony egy egész regényt írtam és csodálom, ha valaki eljut eddig a mondatig :)))))

3. rész Szerelem

Hát ez nem lesz hosszú. Kedvessel rosszul áll a szénánk. Én már inkább kiszállok. A fájó, hogy a barátai is látják, hogy az ami neki van otthon az már nagyon nem jó és látják, hogy velem bulizik és újra nevet. De nekem pezsgés kell és nem akarom egyikünk életét sem megkeseríteni. Szerintem aki meg akarta volna oldani a dolgát az megoldotta volna, na de az ő élete. Elrontotta akkor hozza ő helyre, ha meg jó neki így akkor nem bánom. Remélem bárhogy is lesz sose bánja meg a döntését! Remélem Boldog lesz.

4. rész Búcsú :)))

Kedves olvasó barátom :) Ha idáig eljutottál, akkor vagy önsanyargató vagy és a béketűrésed határait pengeted, vagy élvezted a történetet :) Bárhogy is! Köszönöm, hogy elolvastál! Legyen szép estéd és napod holnap :)

Jó éjt mindenkinek :)))

Ahogy a cím is mutatja, igen nézem mikor dolgozom. Néha este is, vagy sokszor este is. Nem azért, mert olyan űber jó, hanem mert ez a műsor tud a legjobban kiborítani és mert a magyar csatornák összessége csak ismételni vagy politizálni tud.

Sajnos ez a műsor teljesen kiveri nálam a biztosítékot. Nem nekem nem a műsorvezetők személyével van bajom, hanem a műsorral.
Kezdődött azzal, hogy akik most bent vannak véletlenül egy-egy ismert vagy ismertnek vélt ember valakije. Tehát nem Te ott a tescos székedben és Te sem, aki takarítói állásoddal a beled kidolgozod, hogy mások jól éljenek, hanem protkós nullák.
Még a szereplőkkel sem lenne ám nagy bajom. Szerepet játszanak és pont! Na de a műsor készítői és a műsort engedélyező vagy épp a műsorból gazdagodókkal van bajom. Olyan oltári bakikat követnek el, hogy az ihajj. Erre ők is rájöttek, így a statisztikailag központban lévő weboldalról eltávolították a fórumot. De ez még nem is számít (ez sem). Akik nálam többet akarnak csemegézni ezen, ők megtalálták a helyet, ahol eszmét cserélhetnek, sőt tán ők még emelt díjas sms-eket is írnak a semmire.
Népkábítás. Mint már minden. A világban ez mindenütt jelen van, de a magyarok az élen járnak. Ők még arról is lehúznak 5 bőrt, amin már hús sincs! Buta nép vagyunk! Mi magyarok mindent elhiszünk és mint egy szekta tagjai megyünk.
Na de akkor, hogy ne politizáljunk, valóvilágozzunk :))
Ami nálam kiverte azt a bizonyos biztosítékot az az, hogy ugye ők elvileg éjféltől élőben nyomják a dolgot a neten. Én kb 3x próbáltam meg belenézni, abból 2x azt írta, hogy pillanatnyilag nincs közvetítés :D Nohát! Hova mentek a bentlakók?? :D vagy lemerültek a kamerák???? Gondolom nincs magyarázat. Teóriám van, de ez most nem ide tartozik.
Tehát a 3-bat a végtelenített "élő" adás alatt. Az se volt más csak át ****ás, de könyörgöm az csak egy film volt és mindenki tudta, hogy CSAK egy film :) Ott nem akarták elhitetni, hogy tényleg Sandra Bullock és Keanu Reeves ment várost nézni egy busszal, amit összebombázott egy ex zsaru.
Egy mondatban (összetettben persze). Szánalmas a magyar mentalitás és ne higyen már mindenki mindent el, amiről azt mondják el kell hinni!!!!!ól 2. És mi van a harmadik próbálkozásommal???
Hát az tegnap éjjel volt unalmas 10 percemben. Élő adás bekapcs... Szandika és Évike alszik, egyszer csak háttérben ajtó, mocorgás (kamera persze nem vált) Olivér hangja egy b***** meg felkiáltással. Éva Szandika alszik.... Majd újra Olivér hangja és ugyanaz a felkiáltás! És ez ismétlődött 10 percen keresztül. Kérdem Én! egy online élő adás, hogy ismétli magát???? Kicsit a féktelenül 1 jutott eszembe, mikor lementik a túszok