Olyan nagyon vártam! Olyan boldog voltam. Olyan fincsi marhahúslevest csináltam neki, hogy mint az uncle bens reklámba a kínai nép, úgy vándoroltak volna lelkesen a receptemért.
Nem is volt baj és igazából, csak az elmúlt idők miatt lett ennyire nagy tragédia.
Kedves 4-5 körülre ígérte magát. Nagy happy hami meg minden más egész délután.... Kedves fél 6-ra esett be. Olyan rosszul esett nekem, hogy megint én maradtam hoppon. Igazából az ok sem érdekelt. Elhiszem, hogy nyomós ok volt rá, de akkor is...
Úgy vártam, úgy akartam. Nem volt már erőm a végén mosolyogni. Annyira bántott a dolog, hogy a tökéletesnek igérkezett délutánból nem lett semmi.
Biztos, hogy az én hibám is! Nem kellene ilyen véresen komolyan vennem, de annyira fáj, hogy mindíg történik valami.