Néha annyira elegem van....
Kedvesnek mostanság sok sok halaszthatatlan dolga van, ami miatt érdekes mód nem jut idő, hogy érdemben velem foglalkozzon. Persze, ha szóvá teszem, akkor Én vagyok a hű, de szemét.
Barátnőm, aki velem dolgozik bejött ma. 1 órával hamarabb, mint ahogy kértem és mivel nem dobtam el mindent,hanem a vendéggel foglalkoztam, így mikor mondtam mnjen haza nayugodtan, akkor flegmán megjegyezt, hogy "ezért jöttem be?". Nah itt borult a bili és annyit mondtam, ha nem tetszik nem kell bejönni.
Lehet, hogy agresswzívan válaszoltam vissza, hát rendben, elnézést kértem, de elegem van. Nem belőle, hanem abból, hogy nekem kell alkalmazkodjak.
Gyakorlatilag mindenkihez.
Olyan könnyen lépnek át felettem, mint ha egy rohadt robot lennék, aki ott van, ha kell ki lehet tölteni a dühöt rajta és mindenki elképzeli, hogy nincsennek problémáim, csak vagyok és mindenki helyettem old meg mindent, mert ugye ezt is megkaptam már elég gyakran.
Úgy érzem most nem vagyok boldog. Harmóniát és állandóságot akarok!
Nem akarom ,hogy azon keljen agyaljak, amit mondanak nekem, az így van vagy sem. Régen gyakorlatilag mást se tettem, csak lenyomoztam pl. kedvest, hogy úgy van-e minden, ahogy mondja. Már ehhez sincs erőm. Rég volt, hogy utoljára bármit is megnéztem vele kapcsolatban. Elég volt a gyötrelemből, az őnsanyargaqtásból.
Őszinte barátokat akarok, akiknek nem csak arra kellek, hogy segítsek nekik.
Őszinte szeretetet akarok, ami nem csak arról szól "dolgoztam", hanem hogy időbe odaértem, hogy megkérdem milyen napod volt, hogy átölellek mások elött, mert jól esik.
Szeretet hiányom van és nem elég, hogy valaki eljátsza a jófejt, hanem hogy érezzem az igazi érzéseket.
Ülök, írom a blogom és pityergek. Olyan vagyok, mint egy megsavanyodott öregasszony, csak én nem a macskámmal beszélek, hanem egy kék fehér és piros színekben játszó virtuális papírral.
Egyszer jó lenne, ha az én érzseim vágyai teljesülnének, de ez ne kierőszakolva legyen, hanem őszintén! Soha nem lesz ilyen már tudom. Jó lenne aludni és nem felkelni
