Hát persze, hogy tudom!

Kedves mindíg azt mondja ne menjek vissza Ádámig Éváig. Hát nem megyek.
A jelenről írok és a jövő miatt sírok! A múltat csak bánom.
Úgy volt, hogy holnap utazunk 4 napra londonba. Igen "úgy volt".
Mint múlt évoktóberében úgy most is az utazást megelőző naponugrik ki a szög a zsákból, hogy mégse megyünk!
Nem!Nem az utazás miatt vagyok elkeseredve! Hanem a helyzet miatt. Mostanra majdnem 5 év távlatában összeköltözve kéne legyünk. Hát nem vagyunk. Ez is csakigéret maradt.
Azt mondta ez a london lesz a mi kis nászutunk.Buta voltam és bár a kisördög óva intett a hittől, de mégis bedőltem.
Annyira fáj már legbelül, hogy valaki így el tudta ragadni a szívem, majd minden érzés nélkül újra és újra földhöz vágta és rátaposott!
Fáj, hogy nem volt annyi erőm, hogy azt mondjam állj ne tovább.
Egy hazug életet élni nehezebb, mint gondolnátok.
Romokban heverek, már már sírni sem tudok. Már nem tudok emelt fővel járni, mert látják az emberek mi megy itt. Mert Kedves is mindenkinek hangoztatta hogy s mint lesz. És most én vagyok nevetséges, mert őt már nem érdekli. Mert ő magával teljesen el van telve.
REménytelen az egész. Nem akarok sírni és nem akarok már gondolni sem. Azt akarom múljon el. Azt akarom ne szeressem, ne szeressen és az emléke is úgy menjen tovább, mint ahogy jött. Nem érdemlem ezt meg.