Hát mit is mondhatnék???
Akkor is megtartom ezt a helyet magamnak magamból, ha ezzel elárulom őszintétlenségem.
Nevetek, szeretek, de belül sírok.
Hiányzik valami és talán ez az őszinte bizalom. Minden más lenne, ha nem hinném nem hihetek. Kell az az erős kéz, akiben hinni akarok, hogy amikor kell átölel és nem megpofoz.
Nekem is kell támaszkodnom és abba szeretnék kapaszkodni, akit talán mindenkinél jobban tudok szeretni, mint eddigi életem során bárkit.
Nagy szavak ezek tudom és nem hozzám méltók, de más hasonló "kapcsolatban" 1 percig nem hezitáltam egy másik fél közeledésén például. Most teljesen elutasító vagyok olyan dolgokért, amik más helyzetben imponálnának és csak a puszta gondolat után is rossz érzés kerülget.
De akkor miért nincs itt az a kéz? És miért mondja a száj a valótlant?
Nekem is őszintének kellene lennem. Az arcába kéne kiáltsam, hogy szükségem van arra, ha nem lehet az enyém legalább velem (mellettem) legyen. Úgy érzem Én is megtettem. Ezután meghagyni a választást, hogy elmegy, vagy itt marad. Ez lenne a jó. De most marad megint a magány. Jön a következő nap. Jönnek a következő sablonos beszélgetések és a világba kiáltanám, hogy itt vagyok. És jó most itt kidepózni, mert jöhet megint a széles mosoly :)

Amúgy semmi baj. Amúgy minden rendben :) Amúgy nincs rossz kedvem :) CSak a rossz dolgokat ki kellett írjam:) De hisz ezért van ez a blog. A blog értem van, hát akkor meg? :)))

Én nem tudom szépen foglamazva, nem tudom rímbe ágyazva, nem tudom frappánsan és nem tudom viccesen :) De már nem csak a fejemben van :))))))))