Igen! Néha kell írnom, mert valahol ki kell kiabáljam.

Soha nem értettem. Nézem a nyáltól csöpögő filmeket. Ott a férfi is tud szeretni. Nézem a barátaimat. Ők is tudják a barátnőjüket szeretni. Nézem a barátnőimet. Őket is tudják szeretni a barátaik. Nézem magunkat. Állítólag szeret, de nem tetszik, hogy viszont szeretem. Majdnem 3 év után azt mondja komoly érzelmi szálak fűzik hozzám. Nem azt mondja, hogy szeretlek. Elbeszélünk egymás mellett. Megbántom és megbánt. És mindketten azt várjuk, hogy gondolkodjon el a másik. Hálát kell érezzek, hogy minden nap látom a hétvégét leszámítva. Nem mondom, hogy nem vagyok hálás. De az vagyok, mert nekem jó!!! De nem az, hogy ezt minden nap megkapom. Szeretném hallani egyszer, hogy úgy vártam, hogy veled lehessek. Egyre távolabb kerülünk ettől! Makacs ember és ÉN is makacs vagyok. Senki nem enged. Mindketten várunk valamire, miközben felörlődik az ami jó lenne. Tudom, hogy szeret, de nőből vagyok! Nem elég tudnom, hallanom is kell. Kicsit, ha a kedvembe járna ezzel, akkor bármit megtennék, de ez is zavarná, mert zavarja, hogy szeretem. Nem tudok okos lenni. Érzem, hogy rossz a sok vita. Érzem, hogy szükségem van rá, mert van mikor csak nézem, vagy a kocsiba hozzábújok és megnyugtat a bőre illata. Érzem, hogy Ő jó nekem, csak meddig szerethetjük egymást gyűlölettel???? Én nem fogok tudni olyan lenni, mint a felesége vált mellette x idő alatt, mert még én is szokom a dolgot. Nem tudok annyira megalkuvó lenni. Ő is 2 évtized alatt lett olyan, amilyen. Én nem vagyok olyan, még nem. Hát ennyire nehéz lenne szeretni a nyugalom érdekében??????????? Én akarnám, csak nem így. Mindegy. Azt hiszem van ami sosem változik és hazugság, hogy a szerelem alkalmazkodóvá tesz. Szerinte önző vagyok, szerintem Ő elutasító. Ennyi