Kiélveztem a tegnapi csodás pillanatokat, hisz úgyis tudtam nem tart örökké.

Elég komolyan összecsaptak a fejem felett a hullámok. Egész nap jár az agyam, hogy most hogy oldom meg viszonylag rövid időn belül.
Na igen. Ilyenkor a kelleténél kicsit szúrósabb vagyok. Rossz az is, hogy ugye van valaki, akinek elmondanám, de nem teszem, mert rögtön meg akarná oldani helyettem, pedig csak az kéne, hogy mellettem legyen. Persze közel s távol sincs.

Komolyan kezdenek elfajulni a dolgok, ha meghatódom már azon is, ha egy viszonylag idegen ember, aki se nem barát, se nem puszi pajtás észrevesz valamit, amit másnak kellene, aki engem jobban ismer.

Amúgy a napom rövid jellemzése: Pocsék.
Teljesen elhavaztam és lassan már azt se tudom, hogy lakok-e valahol, vagy csak néha látogatóba jövök. A nap mottója:  "Egyedül idegen vagyok, ezrek közt magányosan"

Kicsit leeresztettem. Holnapra minden rendben lesz :)